Kellemes olvasgatást kívánunk! Reméljük cikkeink közül te is megtalálod a számodra hasznosat, érdekeset!
Ha van, amiről szívesen olvasnál többet, kérlek jelezd felénk és úgy alakítjuk témáinkat!

Az első részben bemutatásra került a menüstruktúra jelentősége, míg a második részben azon oldalelemek szerepe, melyek valamilyen funkcióra, információra utalnak kezelhetőbbé, érthetőbbé téve a holnap használatát.
Mindezek mellett nem elhanyagolható szempont azonban az sem, hogy egyáltalán mennyire olvasható a tartalom: a menüpontok, termék megnevezések, termékkategóriák, árak és minden olyan információ, ami meghatározó tud lenni a konverzió szempontjából. A mai poszt az ezzel kapcsolatos tudnivalókat mutatja be.
Tipográfia

Sorozatunk első részében a menüstruktúra kialakításának szerepét mutattuk be, kitérve a menü szélességének, mélységének és a menüpontok megfogalmazásának jelentőségére. Illetve adtunk néhány tippet, hogyan érdemes a már meglévő vagy tervezett menüstruktúránkat tesztelni, ha nem vagyunk biztosan annak hatékonyságában.
A második részben a weboldalak esetében is megjelenő funkciók, funkcióra utaló jelekkel kapcsolatos alapvető tudnivalók kerülnek bemutatásra. Ez, ahogy a megfelelő menüszerkezet, szintén bagatell dolognak tűnhet elsőre, mégis megint egy olyan dologról van szó, ami jelentősen tudja növelni egy weboldal konverziós rátáit.

A cikksorozatunkban bemutatásra kerülő 5 tipp mindenképp hasznos lesz számodra, ha weboldaladra egész sok látogató érkezik, mégis:
  • magas a visszafordulási arány,
  • kevesen vásárolnak weboldaladon,
  • alacsony a konverziós arány,
  • e-mailben, telefonon több olyan megkeresést is kapsz, ami arra utal, hogy valamit nagyon félreértettek a weboldalon,
  • bár nézelődnek a honlapodon, összességében kevés időt töltenek rajta és kevés oldalt néznek meg.

Outsourcing
Egy ideje már kacérkodsz az outsourcing gondolatával, de még nem merted meglépni? Ha benned is vannak félelmek attól, hogy egy idegen vállalatra bízz olyan funkciókat, melyeket korábban cégen belül oldottatok meg, posztunk segítséget nyújthat abban, hogyan győzd le őket. Összegyűjtöttük az 5 leggyakoribb félelmet és tanácsainkat, hogyan tudod legyőzni őket, illetve milyen megoldások vannak a megelőzésre.

Írj nekünk!

Ha felkeltettük az érdeklődéset és szeretnél árajánlatot kérni vagy személyesen konzultálni a projektedről, vedd fel velünk a kapcsolatot és mi még aznap felkeresünk!

Kapcsolat